(Figyelmeztetés: A fejezet koncentrációt igényel, lehet, hogy többször is el kell olvasnod, hogy megértsd, mi, mikor, és kivel történik. A dőlt betű különbözik a nem dőlttől! Ha mégis kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám :))
"Behind every beautiful thing,
there's been some kind of pain."
Lena csillogó szemekkel figyelte a húgát.
Scarlett feszülten, szögegyenes háttal ült egy rozsdás, kényelmetlen padon.
Sasha lábait keresztbe téve rágta a körmét, miközben másodpercenként pillantott a kerek faliórára.
Harry ráérősen sétált a délutáni napsütésben.
Soha nem látta még ennyire felszabadultnak.
Scarlett gépies mozdulattal tűrte egy elszabadult hajtincsét a füle mögé.
Sasha az óra kattogásának ütemére dobolt cipője tűsarkával a padlón.
Harry farzsebéből elővéve a mobilját halkan elkáromkodta magát.
Szinte sugárzott.
Scarlett feljebb tolta az orrán sötét üvegű napszemüvegét, majd türelmetlenül sóhajtott egyet.
Sasha abban a pillanatban felpattant a kényelmes bőrfoteljéből, amint meglátta, hogy az óra kismutatója elért a négyeshez. Táskáját felkapva rohant ki apró irodájából, hogy aztán türelmetlenül szuggerálja a lift ajtaját, hátha így gyorsabban odaér. Sietnie kellett, és félt, máris elkésett.
Harry azonnal megtorpant, amint meglátta a padon ülő tejfölszőke hajú lányt. Ugyan Lena említette, hogy gyakran szokott a parkban lenni, Harry mégsem számított rá, hogy itt találja. Ismét előkapta a mobilját, majd ujjai kapkodó mozgatásával gyorsan írt egy üzenetet. Ajkára szexis félmosolyt varázsolva a padhoz lépett, de mikor Scarlett minden előzetes jel nélkül egy hirtelen mozdulattal felé kapta a fejét, majd szívrohamot kapott.
Sasha idegesen kotorta ki a táskájából a mobilját, miközben szinte futólépésben haladt a szürke tömegben. Mikor megnyitotta az üzenetet, egy pillanat alatt megtorpant, ezzel káromkodások hadát érdemelve ki a körülötte haladóktól.
Scarlett érezte magán a vizslató tekintetet, ugyanúgy, ahogy megállapította a léptek hirtelen elhalásából, valamint a légzés egy pillanatig tartó megváltozásából, hogy megijedt. Amint megcsapta az orrát az erős férfi parfümszag, azonnal azonosítani tudta az illetőt. És ugyan legszívesebben elküldte volna melegebb tájakra, hogy tovább várakozhasson, mivel még épp idejében eszébe jutott, mit tervelt ki nemrég, visszafogta magát. És inkább szívélyesen elmosolyodott.
- Bocs, nem akartalak megijeszteni – kezdeményezett beszélgetést kedvesen, miközben igyekezett visszaemlékezni, hogy is kell ezt csinálni.
Az udvarias beszélgetések.
Az etikett pontos betartása.
Kacér flörtölések.
Kedves mosolyok.
Scarlett számára ezek már mind csak elmosódó emlékek, a régmúlt tovaszállt képei voltak.
- Nem, semmi gond, én kérek bocsánatot, hogy csak így idepofátlankodtam – Harry zavartan megvakarta a tarkóját. Megszokott magabiztossága egy pillanat alatt elszállt, ahogy az átláthatatlan, fekete lencsékbe nézett – Egyébként Harry vagyok – tette hozzá zavarodottan.
- Tudom – biccentett Scarlett, majd kezével kitapogatva a pad széleit kissé arrébbcsúszott, ezzel helyet adva a fiúnak.
- Mi? – csúszott ki Harry száján, miközben gondolatban magát ostorozta, amiért ennyire idétlenül viselkedik. Hova lett a mindig flörtölő, az összes lányt lehengerlő szépfiú? Miért ennyire bizonytalan? Hiszen ő Harry Styles! Mindenkit megkaphat, akit csak megkíván!
- Megismertelek a parfümödről – húzta fel a szemöldöködét Scarlett – Nem ülsz le? – tette fel ezt a kérdést, bár totál idiótának érezte magát, hiszen ugyan apró gesztusokkal, de már jelezte, hogy szeretné, ha csatlakozna hozzá.
- De, persze, miért ne?
Miután Harry elhelyezkedett, pár pillanatig egyikük sem tudta, most mégis mit is mondhatna. Scarlett továbbra is igyekezett felidézni magában, hogy is kell megnyerően viselkedni, míg Harry azon erőlködött, hogy ne bámulja folyamatosan a lányt.
Scarlett azonnal megérezte Harry hangulatváltozását. Harry először ledöbbent, majd egy kissé megkönnyebbülten kiáltott fel.
- Zayn, hát te mit keresel itt?
Scarlett a név hallatán felkapta a fejét, majd szemét lehunyva rákoncentrált a környezetére. Mint a villám, úgy csapott az orrába a nővére parfümjének édeskés illata.
Lena pedig boldog volt, hogy végre a szülei is láthatják ezt az oldalát.
Zayn zsebre dugott kézzel sétált a parkban, és bár tudta, hogy késésben van, nem volt kedve sietni. Tudta, hogy Scarlett megvárja, és azt is, hogy megérti majd az indok súlyosságát. Hiszen teljesen egyedül kellett beindítania a mosást. És ki számított arra, hogy ez egy másfél órás művelet? Órájára pillantva megállapította, hogy negyed órája a megbeszélt helyen kéne lennie, így azért mégiscsak belehúzott egy kicsit. Csakhogy alig pár lépést tudott megtenni, mikor a háta mögött meghallotta a saját nevét. Kissé félve pördült meg a tengelye körül, fanatikus, mindenre elszánt rajongóktól tartva, így megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor Lenát pillantotta meg.
- Szia – mosolyodott el barátságosan, aztán a tekintetét a Lena kezét fogó, magas, belőtt hajú srácra emeli – Helló, Zayn vagyok – biccentett felé illedelmesen, miközben ujjaival türelmetlenül dobolt a nadrágján.
- David – nyújtotta felé a kezét a másik, mire Zayn erőltetetten elmosolyodva kezet rázott vele.
- Örvendek. Mi járatban? – pillantott ismét Lena felé, aki fürkészve figyelte őt.
Scarlett órák óta eltűnt otthonról. De ha nem Zayn-nel van, akkor vajon kivel? Lena mellkasát észrevétlenül elkezdte szorongatni a kétségbeesés.
- Csak kijöttünk egy kicsit sétálni, hiszen nemsokára már annyira hideg lesz, hogy biztos, hogy nem fogunk túl gyakran friss levegőt szívni – mosolyodott el, kissé megszorítva David kezét.
- Jogos – bólintott Zayn, bár látszott rajta, hogy a gondolatai teljesen máshol jártak.
Vajon miért ilyen türelmetlen?
- Csatlakozol? – kérdezte Lena hirtelen, át sem gondolva, mit tesz. David gyors, jelentőségteljes pillantást lövellt felé, amit Lena tökéletesen értett, de úgy érezte, muszáj kiderítenie, kivel van a húga. Féltette őt.
Zayn egy pillanatra lefagyott. Ha Lenáékkal tart, nem tud Scarlettel beszélni.
De ha nem, megsérti Lenát, és ő valószínűleg nem fogja érteni, miért mondott nemet, ha egyszer úgyis csak úgy sétálgatott a parkban. Végül mosolyt erőltetve magára bólintott.
- Persze, miért is ne?
Scarlett egy pillanat alatt rendezte arcvonásait, és kissé közelebb csúszott Harryhez.
- Én csak errefelé sétáltam, ahogy Lenáék is, így csatlakoztam hozzájuk.
- Na és ti mit csináltok? – Lena hangja kedves volt, bár Scarlett tisztán kihallotta belőle a fenyegetést.
- Beszélgetünk. Talán nem látszik? – Scarlett tudta, hogy túl nyers. Mégsem bírta türtőztetni a nyelvét.
- Csak kérdeztem, Scar. Nem kell egyből leordítani a fejem – rázta meg a fejét Lena, miközben kezdte kellemetlenül érezni magát. De ezzel együtt elszántsága pillanatról pillanatra nőtt, és tudta, azonnal el kell onnan rángatnia a húgát, és otthon végre beszélnie kell a fejével. Most már nem hagyhatja, hogy minden magától történjen – És igazából szerintem ideje lenne hazamennünk.
- Akkor menjetek haza – bólintott Scarlett határozottan, bár nem értette, Lena miért érezte fontosnak ezt bejelenteni.
- Úgy értettem, mi ketten, Scar. Ideje hazamenni.
Scarlett mély lélegzetet vett, amivel sikerült magában tartani a valódi véleményét. Nem értette, Lena mégis miért csinálta ezt vele. Úgy tudta, egy ideje már túl vannak azon, hogy Lena úgy kezelte őt, mintha a saját törékeny lánya lenne.
- És miért is nem maradhatok? – húzta fel a szemöldökét.
- Mert nem szeretem, hogy állandóan egyedül császkálsz.
- De most sem vagyok egyedül. Harry majd biztos hazakísér később – érintette meg a mellette ülő karját Scarlett.
- Úgy van – vágta rá pár másodpercnyi késéssel Harry, mikor rájött, hogy Scarlett támogatást vár tőle.
- Nem érdekel. Scarlett, kérlek, gyere – lépett közelebb hozzá Lena, mit sem törődve a többiek véleményével. Sejtette, hogy most mit gondolhatnak róla.
- Jézusom, miért nem rakszatsz be nekem egyből egy micro chipet? Akkor legalább mindig tudnád, hogy hol vagyok – pattant fel Scarlett hirtelen, majd a botját felkapva egy lépést előre lépett – Majd még beszélünk – intett még Harrynek, majd hagyta, hogy Lena belekarolva hazakísérje.
David összezavarodva lépkedett mellettük.
Lena az ajkát harapdálva próbálta megítélni, vajon mennyire lehet rá dühös Scarlett. És próbálta eldönteni, hogy lenne a leghatásosabb elmondani neki.
Scarlett magában mosolyogva gondolatban kezet fogott magával. Hiszen ez sokkal jobban sikerült, mint ahogy várta.
Lena csillogó szemekkel figyelte a húgát. Soha nem látta még ennyire felszabadultnak. Szinte sugárzott. Lena pedig boldog volt, hogy végre a szülei is láthatják ezt az oldalát. Ugyan otthon szokott gyakorolni, az udvaron, a szobájában, vagy esetleg, mikor senki sincs otthon, a nappaliban, de olyankor mindig óvatosnak kell lennie. Vigyáznia kell, nehogy lebukjon. Lena óvatosan oldalra sandított, és bár tudta, tudnia kellett volna, hogy semmi jóra nem számíthat, gondolkodása mégis mindig olyan pozitív volt, hogy most is sikerült túlságosan belelovalnia magát az egészbe. Ábrándozott, elképzelte szülei arcát, terveket szövögetett. Úgy gondolta, ha azt jól fogadják – márpedig jól kell fogadniuk -, amit ma Scarlettről megtudnak, akkor utána ő is kitálalhat nekik. Bevallhatja nekik az álmait. Elmondhatja a valódi céljait, és azt, hogy ő igazából soha nem akart sem ügyvéd, sem mérnök lenni. Úgy gondolta, minden jól fog menni. Hogy ha végre kimernek állni magukért, akkor ezért megkapják a jutalmukat. De amikor megpillantotta a szülei szorosan összezárt állkapcsát és megvető tekintetét, egyetlen másodperc alatt elszállt az összes reménye. Innentől tudta, mi fog történni. Amint vége az előadásnak, a szülei egyetlen szó nélkül felállnak, megragadják a kezét, majd lehajtott fejjel elsunnyognak az épület hátsó bejáratáig, hogy ott megvárják Scarlettet. Mikor ő kiér, mindkettejüket hazarángatják, hogy aztán otthon, a négy fal között iszonyatos letolásban részesüljenek. Hiszen mégis hogy képzelték, hogy nekik van idejük ilyesmire? Hogy holmi tánci-táncit fognak figyelni az értékes szabadidejükben? Hogy képzelték, hogy nem mondták el nekik?Hogy titokban szervezkedtek? Lena letörten nézett vissza a színpad felé, ahol tekintete egy pillanatra összetalálkozott a húgáével, aki ennek hatására kiesett a ritmusból, és egy pillanattal később megbotlott a mögötte álló lány lábában.
Lena ijedten szisszent fel, és már készült hátraosonni az öltözőbe, hogy a sírva elrohanó Scarlettet megvigasztalja, Scarlett azonban egy pillanattal később már talpon olt, és megrázva a fejét folytatta a táncolást, mintha mi sem történt volna. Lena lefagyott, és elképedve bámult a húgára. Mégis hogy volt erre képes? Hogy nem szaladt el rögtön, amint valamit elszúrt? Hogy volt képes tovább csinálni? Mikor tudta, mikor értette a tekintetéből, hogy mi a helyzet. Tudta, hogy az álmainak vége. Hogy nincs tovább. Hogy a szüleik szobafogságra fogják ítélni mindkettejüket ezért. És mégis táncolt tovább. Folytatta, mert ez volt az álma. Lena abban a pillanatban határozott. Történjék bármi, elmondja a szüleinek. s mondjanak bármit, nem fog lemondani az álmáról. És azt sem hagyja, hogy Scarlett így tegyen. Hiszen két és fél év, és nagykorúak lesznek. Akkor már nem kell majd minden egyes léptükre kínosan ügyelniük. Nem kell majd gondosan megválogatni a szavaikat. Az előadás végeztével a táncosok meghajoltak. Két emberen kívül mindenki tapsolt a közönségben. Mikor az anyja megragadta Lena karját, ő egy erőteljes mozdulattal kirántotta a szorításából. Határozott tekintettel nézett rájuk, és mielőtt még meggondolhatta volna magát, magabiztosan közölte.
- Anya, apa… Én modell leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése