"Smile.
It's easier than explaining why you're sad."
Lena görnyedten ült az étkezőasztalnál, és összeráncolt szemöldökkel figyelte az előtte heverő papírkupacot. Ujjaival hangosan kopogott a mellette elhelyezkedő számológépen, és legalább fél percenként bosszúsan felsóhajtott.
- Gáz van? – lépett be a helységbe Sasha, miközben a ballonkabátjának gombjaival küszködött, majd mikor sikerült megszabadítania magát a ruhadarabtól, leült Lena mellé az asztalhoz. Lena az ajkába harapott, majd kétségbeesett pillantást küldött Sasha felé.
- De még mennyire hogy gáz van – sóhajtotta, aztán minden további magyarázat nélkül ismét a papírhalmazra pillantott, és figyelmét a számológépnek szentelte.
- Bővebben? – húzta fel a szemöldökét Sasha, miközben hajából kihúzta a fekete hajgumit, ezzel kiengedve szoros kontyát. Lena arcát a tenyerébe temetve a könyökével rátámaszkodott az asztalra.
- Sürgősen munkát kell találnom. Lehetőleg még a héten.
- Mégis milyen munkát?
- Akármilyet. Csak fizessenek.
- Figyelj, Lena, nem tudom, mekkora a gáz, de ugye tudod, hogy hozzám bármikor fordulhattok segítségért? Tudod, hogy szívesen adok kölcsön, amennyit csak kell…
- Ne viccelj velem, Sasha. Így is hihetetlenül nagy szívességet tettél nekünk azzal, hogy elszállásolsz minket ameddig nem tudunk talpra állni. Nem képzeled, hogy ezek után még kölcsönt fogok kérni tőled?
- Lena, ne hülyéskedj velem. Mégiscsak rokonok vagyunk, vagy mi a szösz – rázta meg a fejét mosolyogva Sasha, aztán eszébe jutott valami – Na és a spórolt pénzetek? Oké, tudom, hogy az másra van félretéve, de most egy keveset kivehetsz belőle, az annyira nem…
- Már elköltöttem mind – vágott közbe Lena, aztán fejét kissé felemelve határozottan állta Sasha döbbent pillantását.
- Az… az összest?
- Igen. Tudod, Scarlett vizsgálatai nem ingyen vannak – húzta el a száját Lena.
- De… de az a pénz nem a…
- De igen. Az volt az „álompénzünk”. Csak sajnos van, ami fontosab, mint az álmaink megvalósítása.
Sasha pár pillanatig szótlanul figyelte, aztán a torkát megköszörülve megkockáztatta a kérdést, amire a választ már előre tudta.
- Scarlett tudja?
- Szerinted? – húzta fel a szemöldökét Lena, aztán sóhajtva legyintett – Azt hiszem, ha tudná, beleőrülne a tudatba. Magát hibáztatja azért, ami vele történt, és ha ezt tudná, azt hinné, miatta nem tudtam megvalósítani az álmaimat. Pedig ez nem így van! És egyébként is, ennek az egésznek köszönhetően az ő álmai is szertefoszlottak.
Sasha elgondolkozva bólintott, és ugyan szíve szerint mondott volna még valamit, tudta, Lenának most sokkal inkább csöndre van szüksége.
Scarlett a szobája nyitott ajtajában állt, egyik kezében fehér botjával, míg a másikkal továbbra is a kilincset markolászva. Rezzenéstelen arccal hallgatta végig a két lány közti beszélgetést, de még ha a felszín nem is mutatta ezt, valójában érzelmek egész vihara dúlt benne. Miatta. Már megint miatta és a hülye fogyatékossága miatt történt mindez! Ha ez nem lenne, akkor most Lenával együtt New Yorkban tengetnék a napjaikat egy kis lakásban, és mindketten azt tehetnék, amire évek óta vágytak. Lena a divatvilág egyik fővárosában végre hatalmas lépést tehetne előre a modellkarrierjében, míg Scarlett épp a Julliard-ból menne haza. De nem. Most felemelte az eddig a kilincset markolászó kezét, és a sötét lencséjű napszemüvege alá benyúlva letörölte egy könnycseppét.
- Elnézést, ezt fel kell vennem – nézett bocsánatkérően Lenára Sasha, miután gyors pillantást vetett a telefonja kijelzőjére. A mobillal a kezében felállt, hátat fordított Lenának, majd pár lépéssel arrébb sétált.
- Mi van már? – morogta kissé türelmetlenül. De a várttal ellentétben a vonal másik végéről nem érkezett egy pajzán megjegyzés, vagy perverz vicc sem válaszként, helyette csak Harry hangos lélegzését hallotta – Baj van? – ijedt meg azonnal, miközben aggódva nézett maga elé.
- Én… nem… csak… - Harry hangja akadozott, látszott, keresi a szavakat.
- Harry, nyugi, oké? Csak én vagyok az. És most nyögd ki, mi bánt, de gyorsan.
Sasha kissé türelmetlenül kezdett el kopogni a márvány konyhapulton.
- Nem, félreértesz. Nincs semmi gond. Én csak… csak nem bírom már.
- Nekem ez eléggé úgy hangzott, mintha valami gond lenne – húzta fel a szemöldökét, bár tudta, ezt a fiú nem láthatja.
- De nem… én megszoktam. Nagyon jól tudod, hogy hozzá vagyok szokva ehhez az egészhez, de ma valahogy még sokkal rosszabb, mint máskor – hadarta a megszokottnál jóval gyorsabban. Sasha sejtette, hogy a fiú ellógott a srácoktól, és éppen teljes gőzerővel dolgoznia kéne, ehelyett vele telefonál.
- Bővebben?
- Hát, tudod… Louis nem hajlandó kibékülni velem. De én tényleg, komolyan hozzászoktam már ehhez az egész Harry-ellenes hangulathoz, ha nem tettem volna, már rég kikészített volna, de ma ez az egész megtriplázódott. Teljesen levegőnek néznek, és csak akkor szólnak hozzám, mikor forognak a kamerák, és el kell játszanunk, hogy amúgy minden rendben.
- Harry, mindketten tudjuk, hogy ezt az egészet te kezdted, mikor ahelyett, hogy velük lógtál volna, más társaságokat kerestél, és mikor mégis velük voltál, akkor sem figyeltél rájuk. Nem hibáztathatod őket.
- Tudom, tudom. Hidd el, ezzel én is tökéletesen tisztában vagyok. De mégis… Uramisten, alig várom, hogy vége legyen már ennek a napnak, és hazamehessek… Ugye átjössz?
- Ha szeretnéd, persze - mosolyodott el halványan.
- Nem, én ezt így nem bírom! Valamit tennem kell! Valaminek muszáj elvonnia a figyelmemet! – Sasha egy pillanatra megszédült a hirtelen hangulatváltozástól, de már edzett volt, ezért aránylag gyorsan alkalmazkodott hozzá – Tudom már! Mi lenne, ha ma az egész csapat átmenne hozzátok? Tudod, elvégre Louisék szomszédjába új lakók költöztek, mi meg szinte állandóan nála vagyunk!
- Harry, most mondtad, hogy levegőnek néznek, és hogy Louis-val még mindig össze vagytok veszve…
- Az nem lényeg. Nekem viszont mindenkép meg kell ismernem azokat a lányokat. Kell valami kihívás. Egy kis játék.
- Harry… - sóhajtott fel Sasha, és elgondolkodva kereste a megfelelő szavakat, amikkel lebeszélhetné Harryt erről az őrültségről.
- Basszus, mennem kell. Oké, akkor mondjuk hétkor, nálatok? Oké, ezt meg is beszéltük. Csáó.
Sasha egy pár pillanatig csak pislogva állt, a most már néma telefonnal a fülénél, majd azt elvéve onnan a képernyőre pillantott.
- Neked is szia, Harry. Örülök, hogy megint milyen jót beszéltünk – rázta meg a fejét szemöldökráncolva.
Megfordulva Lena kérdő tekintetével találta szembe magát.
- Baj van?
- Nem, dehogy. De úgy tűnik, estefelé meglátogatnak minket a drága jó szomszédaink, hogy megismerkedhessenek veletek.
A következő pillanatban mind a ketten felkapták a fejüket, mikor meghallották Scarlett szobájának ajtaját hangosan becsapódni, majd szó nélkül hallgatták botjának ütemes kopogását.
- Elmentem – kiáltott oda nekik Scarlett, majd minden további szó nélkül kilépett a bejárati ajtón. Sasha és Lena összenéztek, és szavak nélkül megegyeztek abban, hogy nem beszélnek erről. Ezért Lena visszahajolt a papírjai fölé, Sasha pedig a hűtőhöz lépve szemügyre vette, hogy ugyan mit adhatnának enni egy ekkora, minden bizonnyal farkaséhes bagázsnak.
Pár óra múlva
Lena vihogva dobta bele az apró kockára vágott csokit a már összekevert tésztába, míg Sasha igyekezte visszafojtani kitörni készülő nevetését.
- Nem hiszem el, hogy ezt elmondta a szüleiteknek – nevetett fel végül Sasha, mire Lena megrázta a fejét.
- Hidd el, sokáig én sem akartam elhinni. De Scarlett már csak ilyen. Rendezett, szabálykövető, és hihetetlenül tiszteli a szüleinket. Ezért is érezte úgy, hogy muszáj nekik beszámolnia erről – vonta meg a vállát, miközben az asztalra tette a sütőpapírral kibérelt tepsit.
- Igen-igen, emlékszem. Te meg mindig is vadóc voltál, életvidám, és lázadó. Annyira az ellentétei voltatok egymásnak, hogy az valami elképesztő.
- Hát igen – bólintott Lena, és kezével apró gombócokat formálva a tésztából elkezdte kitenni a tepsibe – Voltunk…
Sasha arcáról szinte azonnal lefagyott az önfeledt vigyor, és innentől kezdve szótlanul sürögtek tovább a konyhában. Az addigi felhőtlen jókedvnek már nyoma sem volt.
Újabb fél óra elteltével
- Nyitom már, na – vette le magáról a piros kötényét Sasha, majd a tükörbe pillantva megigazította a haját, és végül egy magabiztos mosollyal nyitott ajtót a vendégeiknek.
- Hú Sasha, de jól nézel ki – vigyorgott rá Louis, miközben elsőként betolakodott a házba.
- Az ott liszt a hajadban? – húzta fel a szemöldökét egy halvány mosoly kíséretében Liam, aki mellett Zayn szó nélkül lépkedett, szemeivel körözve a házban.
- Úristen, de jó illat van itt – lépett Niall a lányhoz, és vigyorogva két puszit nyomott az arcára.
- Sasha, de rég láttunk téged – ölelte át Eleanor, akit Danielle követett. Sasha a fejét kapkodva próbálta nem kimutatni enyhe megdöbbenését. Ugyan kisebb csoportokban már mind jártak nála, egyszerre még soha nem tették tiszteletüket, és az amúgy tágas, elegáns ház most hirtelen aprónak és jelentéktelennek tűnt.
- Szép estét – biccentett felé Harry, aki utolsónak lépett át a küszöbön, így becsukta maga mögött az ajtót. Sasha nem szólt egy szót sem, csak tetőtől talpig végigmérte a fiút, aki eközben ugyanezt tette vele.
- Fáradtnak látszol – suttogta úgy, hogy csak Harry hallhassa meg.
- Te meg úgy nézel ki, mint valami egész nap otthon ülő házitündér – húzta fel a szemöldökét, majd egy gyors vigyor után ellépett Sasha mellől, hogy a többiek után haladva a köszönhessen az új lakóknak. Lena mosolyogva fogadta az üdvözléseket, mindenkivel váltott pár kedves szót, és bár kissé kényelmetlenül érezte magát ennyi ismeretlen ember között, ezt a világért sem árulta volna el nekik.
- Na és mond, hol van az ikertesód? – nézett rá mosolyogva Eleanor, mikor rajta volt a sor a bemutatkozásnál.
- Scarlett? Ki tudja? Valamerre kóborol. Aztán vagy megjön nemsokára, vagy nem. Hallotta, hogy most jöttök, szóval ez csak a kedvétől függ – vonta meg a vállát kissé zavartan, de igyekezett összeszedni magát, hiszen ez a szégyenlős viselkedés sokkal inkább a húgára volt jellemző, míg ő magabiztosabb szokott lenni.
- Helló. Harry Styles, bár gondolom, hallottál már rólam – lépett oda hozzá most Harry, és egy beképzelt vigyor kíséretében apró csókot lehelt Lena kézfejére. A lány egy pillanatig elgondolkodó arcot vágott, aztán szemei felcsillantak, és csettintett egyet.
- Hát persze! Veled beszélt ma Sasha telefonon, nem? Te hívtál ide mindenkit – vigyorgott rá Lena, de a várt hatással ellentétben erre csak döbbent tekinteteket kapott válaszul. Harry zavartan kapott a tarkójához, aztán tekintetét végig futtatta az egész társaságon, míg végül megállapodott Sashán, aki kezét a szája elé téve, ijedten nézett rá.
- Ez elég valószínűtlen, szivi. Sasha nyílván egy másik Harryvel beszélt – mosolyodott el ismét, majd továbbra is megpróbálva magabiztos látszatot kelteni leült a kanapéra Liam mellé. A hangulat kínos volt, így szinte mindenki egy emberként lélegzett fel, mikor megszólalt a csengő.
- Áhh, ez biztos Scarlett lesz – vidult fel Lena arca, és határozott léptekkel indult el az ajtóhoz. De amikor azt kinyitotta, nem az ikertestvére nézett vissza rá. Hanem egy magas, sötétbarna hajú, barna szemű srác.
- Úristen, David – ugrott a nyakába egyből Lena, és olyan szorosan húzta magához, hogy félő volt, másnap izomlázzal a karjában fog ébredni.
- Helló, napfény – vigyorodott el David, majd kissé eltolva magától Lenát apró csókot nyomott a szájára.
- De jó, hogy itt vagy – suttogta Lena David szemébe nézve, majd a kezét megragadva elkezdte beljebb húzni a házba.
- Csak nem vendégek? – húzta fel a szemöldökét David mosolyogva, miközben megadóan tűrte, hogy a barátnője ráncigálja.
- Valami olyasmi – motyogta Lena, aztán megállva a nappalai ajtajában még közelebb húzta magához Davidet – Srácok, ő itt David, David, ők itt…
- Louis, Eleanor, Zayn, Niall, Danielle, Liam, és Harry – közölte David teljes lelki nyugalommal, aztán, mikor rájött, hogy ezt egy húsz éves férfi szájából eléggé szokatlan lehetett hallani, csak megvonta a vállát – Van egy tizenhárom éves húgom.
Erre mindenki elmosolyodott, és a hangulat kezdett feloldódni, amire a frissen sült csokis sütik látványa, és nem mellesleg illata is minden bizonnyal rásegített. Lena egy fotelben ült, David ölében, és Daniellel, valamint Liammel beszélgetett átlagos dolgokról, mikor az alapvetően különösen csendes társaság egy emberként kapta fel a fejét a bejárati ajtó hangos csattanására. Ezután további hangos csattanások hallatszódtak, majd lépések zaja, végül minden elcsendesedett. Lena egy pillanat alatt felpattant, és ökölbe szorított kézzel a húgához sétált. Nem tudta elhinni, hogy ezt a beszélgetést tényleg meg kell ejteniük, ráadásul úgy, hogy valószínűleg újdonsült ismerőseik is végighallgathatják, ettől függetlenül tudta, hogy Scarlett túllépett egy bizonyos határt, ezért csípőre tett kézzel megállt előtte.
- Mégis mi a franc van veled?- suttogta fojtott hangon, mire Scarlett több mint egy percig csak némán állt, és Lena már tényleg azt hitte, hogy nem fog válaszolni, mikor végül egy lépést előrelépett.
- Mi van, zavar, hogy nem volt itt a cirkuszi majom? Talán nem volt kit mutogatni? Jaj, szegény, kicsi Lena, nehogy aztán emiatt sírd álomba magad – Scarlett jóval hangosabban beszélt, mint az előbb nővére, így mind a ketten tökéletesen tisztában voltak vele, hogy ezt a beszélgetést a házban összes jelen levő hallja. Lena pislogva nézett a húgára. Soha nem szokott így beszélni. Tényleg nem tudta, mégis mi történhetett vele, de azzal tisztában volt, hogy nem véletlenül ilyen.
- Te bolond vagy, Scarlett. Csak meg akartak ismerni. Szóval kérlek, ne beszélj hülyeségeket – sóhajtotta, és még mindig igyekezett a lehető leghalkabban beszélni.
- Ó, igen? Tudod mit? Tessék, Lena, remélem, ezzel eléggé boldoggá teszlek – lépett most Scarlett ismét előre, majd meg sem állva a nappaliig lefékezett a többiek előtt, és mivel érezte, hogy több szempár is őt figyeli, így ajkait kissé gúnyos mosolyra húzta.
- Sziasztok, Scarlett vagyok. Nagyon örülök, hogy megismerhettelek titeket, hiszen barátok nélkül nagyon rossz egy idegen helyen élni, nem? De most már mindenképp boldog leszek, hiszen ti kedvesek vagytok, és biztos mindig segíteni fogtok nekem, ahányszor hátrányos helyzetbe kerülök a fogyatékosságom miatt. Persze, nyílván nem azért jöttetek ide, hogy megnézzetek magatoknak egy vak lányt, és ennek az egésznek semmi köze nincs a szánalomhoz. Szóval most, hogy ezt tisztáztuk, és ti végre megismerhettetek engem, mint vadiúj helyi hírességet, ha nem bánjátok, elvonulnék a szobámba, és… tudjátok. Csinálom, amit a vakok csinálni szoktak. Ülök a sötétben.
Scarlett nem várta meg a monológja után bekövetkezett döbbent csendet, nem tervezte hallani az utána levő magyarázkodásokat sem, sőt, az együtt érző bájcsevelyekhez sem volt túlzottan hangulata. Máskor soha nem viselkedett volna így, de most még továbbra is fel volt dúlva az aznap hallottak miatt. Így feszülten, minden további nélkül, a fehér botját előre tartva gyors léptekkel bevonult a szobájába, majd magára zárta az ajtót.
Lena idegesen nézett a húga után, elképzelni sem tudta, mégis mi üthetett belé. Aztán a többiek döbbent arcára nézett, és zavart mosolyra húzta a száját.
- Ne haragudjatok rá, biztos csak rossz napja volt. Higgyétek el, ő amúgy nem ilyen – tűrte egy hajtincsét zavartan a füle mögé.
- Igen, még soha nem láttam ennyire kiakadva – bólintott Sasha szintén csodálkozva.
Ugyan Scarlett kirohanása egy kissé elrontotta a társaság hangulatát, a beszélgetések pár perc múlva szinte ugyanott folytatódtak, ahol félbehagyták őket. Az este alapvetően jó hangulatban telt, mindenki beszélgetett mindenkivel, és Lenára igazán jó benyomást tett ez az izgő-mozgó csapat, akivel látszólag minden rendben volt. Látszólag a szomszédja és barátai között teljes volt az összhang, összezörrenésnek még a legkisebb jelét sem vélte felfedezni. Az egyedüli, ami feltűnt neki az volt, hogy onnantól kezdve, hogy Scarlett megjelent, majd alig pár perc múlva el is tűnt, két ember viselkedése szinte gyökeresen megváltozott. Az addig halkan beszélgető Zayn most ajkát harapdálva elgondolkozva nézett maga elé, míg az előtte vidáman nevetgélő, és vele szinte folyamatosan flörtölő Harry halkabb lett, és ajkain egy soha el nem tűnő ravasz mosollyal beszélgetett a mellette ülő Liammel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése