2013. április 3., szerda

10 - Just because it burns doesn't mean you're gonna die



"And every time it
feels like we're gonna
make it, that's when
it falls apart."

Niall, Louis, Zayn, Harry és Liam egymás mellett sorakoztak fel a kis, sötétkék kanapén, és érdeklődve figyelték a mellettük levő fotelben ülő fiatal lányt. Na, nem az interjú kérdései érdekelték őket annyira, azok csak a szokásos, unalmas kérdések voltak, amikre már mindannyian kívülről tudták a választ. Sokkal inkább a lány izgatottságát, és az ezzel együtt járó szétszórtságát figyelték, azt, ahogy szinte fél másodpercenként (szerinte) észrevétlenül pillantott Harry felé, és azt, ahogy ennek köszönhetően a kezében levő mikrofonnal bénázott. Tőlük pár méterre a stáb már sokkal inkább idegesen figyelte a lányt, hiszen sok interjút csinált már, de még egyszer sem viselkedett így.
-          Szóval, Harry, megkérhetlek, hogy mesélj nekünk az Afrikai kalandjaitokról egy kicsit? – mosolygott rá a szőke lány csábosan, pókhálószerű műszempilláit rebegtetve.
Louis idegesen pillantott a plafon felé, már az sem érdekelte, ha ez a gesztus jóval feltűnőbb volt a megengedettnél. A mellette ülő Zayn egy pillanatra összeráncolt szemöldökkel méregette, majd feltűnés nélkül belekönyökölt a bordáiba. Természetesen ő is unta már, hogy az interjú alatt szinte csak Harry beszélt, de azt is tudta, hogy a nézőknek semmiképp nem tűnhet fel, őket ez mennyire is zavarja. Pedig ha valakit igazán zavart, az Zayn volt. Gyanúsan méregette a halvány mosollyal beszélő fiút, és közben azon gondolkozott, mégis mi vihette rá arra Scarlettet, hogy elvigye magával az orvoshoz. Mert oké, tisztában volt a céljaival, hiszen megbeszélték, de Zayn szerint ez hatalmas túlzás volt. Ha valakit el kellett volna vinnie magával, akkor annak neki kellett volna lennie. Nem pedig ennek a fennhéjázó, beképzelt majomnak, aki nyilvánvalóan tisztában van azzal a ténnyel, hogy ötük közül ő a leghíresebb. Ekkor Zayn erős fájdalmat érzett a bordáinál, és döbbenten kapta fel a fejét. Észre sem vette, hogy időközben elbambult, és gyilkos tekintettel méregette göndör bandatársukat, egészen addig, amíg Louis oldalba nem könyökölte. Hát igen. Kölcsönkenyér visszajár.
-          Szóval, Harry, milyen érzéssel tölt el, hogy segíthettél a bajbajutottakon? – húzta fel a szemöldökét a lány, majd beharapta a rózsaszín szájfénytől ragacsos ajkait.
-          Ó, igazán remek érzés volt, hogy tehettünk valamit a bajbajutottakért, kösz a kérdést – vetette oda Zayn foghegyről, gondolkodás nélkül, de amint rájött, hogy ezt a mondatot hangosan is kimondta, egyből kihúzta magát, és zavartan vakarni kezdte a tarkóját. Nem csak a négy srác nézett rá lélegzetvisszafojtva, el kellett viselnie a riporternő és a stáb összes tagjának megvető pillantását is. Bajban volt. De még mekkora bajban! – Az ember nem érti meg, hogy másoknak mennyi szüksége van a segítségre, amíg nem látja ezt a saját szemeivel – tette hozzá végül lazán elmosolyodva, remélve, hogy ezzel megtöri a kialakult feszültséget.
-          Értem – mosolyodott el gúnyosan a szőkeség – Biztos sokkoló lehetett látni, hogy mennyire máshogy éltek ezek az emberek, mint ti…
Innentől kezdve az interjú végéig Zayn lehajtott fejjel, ajkait beharapva ült, és igyekezett megfelelő magyarázatot találni arra, amit az imént tett. Még ha magának nem is tudta megfogalmazni, tudta, a fiúknak magyarázkodnia kell majd.
-          Ez meg mi volt? – állt meg Zayn előtt Louis az interjú után, mikor már beértek az öltözőbe, és biztonságban tudva magukat becsukták az őket a külvilágtól elzáró ajtót – Engem lecseszel, amiért fejeket vágok, de te azért leugatod a csaj fejét? Ember, gondolkozz már! – csapott a homlokára, majd fejcsóválva arrébb állt összeszedni a cuccait.
-          Zayn – emelte most rá a tekintetét Harry – Beszélhetnénk egy pillanatra?
-          Kösz, nem – vágta oda Zayn foghegyről, majd megtorpant, gúnyosan elvigyorodott, és behódolóan meghajolt – Elnézést, hogy egy pillanatra elvontam tőled a reflektorfényt. Ígérem, többé nem fordul elő.
Harry leforrázva állt a többi négy sráccal szemben, akik annak ellenére, hogy dühösek voltak Zaynre, mégis úgy tűnt, sokkal inkább fogják az ő pártját. Idegesen túrt bele a hajába, majd lehajtott fejjel pakolászni kezdett a táskájába. A következő pillanatban valami teljes erőből nekiütközött, ő pedig majdnem hátraesett, csak az utolsó pillanatban tudta visszanyerni az egyensúlyát.
-          Mi a…? – nézett fel kissé döbbenten Louisra, aki meg sem állt, csak ment tovább, amerre elindult.
-          Bocs, hogy beleléptem az aurádba. Ígérem, őfelsége, többé nem fordul elő – intett neki, vissza sem fordulva. Harry pislogva nézett utána, majd körbenézett a többiek pillantása után kutatva, de mikor rájuk nézett, mindenki elkapta a fejét.
-          Hát így állunk – motyogta maga elé, és bár cseppet sem volt meglepődve, azért mint mindig, most is rosszul estek neki a barátai szavai. Barátok? Ha-ha… Úgy döntött, nem élvezi tovább a fantasztikus légkört, ami kialakult, így a táskáját felkapva minden további nélkül kiment a szobából. Mikor becsukta maga mögött az ajtót, bentről még hallotta az ezután elhangzott mondatfoszlányokat.
-          Na, és most megsértődött a kicsike.
-          Jaj, a végén még megsajnálom!
-          Kíváncsi vagyok, ma melyik rajongója karjaiban köt ki…
Sóhajtva hunyta le a szemét, majd a szokásos kameramosolyát előszedve lépkedett ki a paparazzókkal és rajongókkal tömött utcára.


-          Lena, helló, Scarlett itthon van? – Lena arcán enyhe döbbenet látszódott, ahogy a hűvös utcán álló szélesen mosolygó Zayn-t megpillantotta. Egy pillanatig még habozott, ennyi kellett neki, hogy összeszedje a gondolatait, majd ő is elmosolyodott, és szélesebbre tárta az ajtót.
-          A szobájában – Zayn mosolyogva bólintott, majd elhaladva Lena mellett beköszönt a nappaliban egy halom összegyűrt papír közepén ülő Sashának.
-          De jó egyeseknek, hogy ilyen vidámak – morogta Sasha összeráncolt szemöldökkel, majd visszahajolt az ölében tartott papírlap felé, és a kezében tartott filccel kihúzott egy újabb mondatot. Zayn erre nem mondott semmit, csak halkan bekopogott Scarlett szobájába, majd miután válaszul egy halk ’Gyere’ hangzott el, óvatosan belépett a félhomályban levő szobába.
Tumblr_mjc9g1ribs1r70vsfo1_1280_large

- Szia – köszönt halkan, miután becsukta maga mögött az ajtót, és várta, hogy a szeme hozzászokjon a félhomályhoz.
- Zayn, te meg mit keresel itt? – ült fel az ágyán Scarlett, ahol eddig a takaróját gyűrögetve feküdt.
- Csak gondoltam, beugrok – vonta meg a vállát, majd pár másodperc után sóhajtva hozzátette – Interjúnk volt és az idegeim kicsit megtépázódtak.
Scarlett elmosolyodott, majd megpaskolta maga mellett a sötétvörös ágytakarót. Mikor Zayn leült mellé, sóhajtva a vállára hajtotta a fejét és lehunyta a szemeit.
-          Hallgatlak – mondta végül suttogva. Zayn sóhajtott, majd halkan beszámolt a történtekről. Jól esett neki kiadnia magából, plusz így legalább Scarlett is láthatta, milyen ember is Harry valójában. Scarlett egy darabig nem mondott semmit, csak hagyta, hogy Zayn kibeszélje magából a dühét.
-          De emiatt igazán nem kéne felhúznod magad minden alkalommal. Elvégre eddig is tudtad már hogy milyen, nem?
-          Tudom, csak… Mindig szar belegondolni, hogy régen milyen jóban voltam, illetve voltunk vele mind, és hogy ez az egész ’hírnév és csillogás’ mennyire megváltoztatta.
-          Szerintem ez mindenkit megváltoztat, Zayn.
-          Igen, de… Hé, most azt akarod mondani, hogy én is egy ilyen beképzelt, rivaldafény mániás majom vagyok? – háborodott fel Zayn, mire Scarlett felnevetett.
-          Nem én mondtam – rázta meg a fejét védekezően. Zayn mosolyogva figyelte a mint mindig, most is különleges kisugárzást árasztó lányt, leragadt finom vonásainál és lágyan omló szőke hajánál, és csak akkor kapott észbe, mikor szája már Scarlett ajkain pihent. Meglepődött magán, de ami döbbenete igazi forrása volt, az az, hogy Scarlett alig egy másodpercnyi habozás után óvatosan visszacsókolt. Zayn automatikusan átkarolta és közelebb húzta magához a lányt. Percekig ültek így, míg végül Scarlett óvatosan eltolta magától a fiút és lehajtotta a fejét.
-          Zayn… – kezdte halkan, de a fiú nem hagyta, hogy befejezze.
-          Ne mondj semmit. Tudom, hogy te csak barátként gondolsz rám, és bocsánat, ígérem, többet nem fog előfordulni. Most sem tudom, mi ütött belém. Sajnálom.
-          Nem, nem, nem erről van szó! Zayn, ne beszélj hülyeségeket. Hiszed vagy sem, ha te nem csókolsz meg, valószínűleg én teszem meg.
Zayn egy pillanatra elmosolyodott, majd arcára ismét komorság ült ki.
-          De?
-          De most nem jó az időzítés. Muszáj elérnem, hogy a nővérem ismét teljes életet éljen, és ne kelljen folyamatosan velem foglalkoznia. Az pedig csak úgy fog menni, ha végleg megutál.
-          De én is híres vagyok, engem is rajongók és paparazzók követnek mindenhová.
-          Igen, de Lena bír téged. Harry viszont egy seggfej, és ezzel a nővérem is tisztában van. Plusz pont, hogy ha elég ügyes vagyok, és belém szeret, akár ő maga is visszakapja azt, amit veletek tett.
Zayn pár pillanatig csendben figyelte a lányt, majd ajkába harapva felsóhajtott.
-          És mi van akkor, ha van más megoldás?
-          Még mi? Ne fárassz már, én már mindent átgondoltam és egyszerűen nem tudok mást kitalálni.
-          Scarlett – suttogta Zayn, majd nagy levegőt vett és beszélni kezdett. Scarlett figyelmesen hallgatta, de arca minden egyes szó után egyre komorabb lett.
-          Zayn, ne szórakozz velem! – csattant fel hirtelen, mikor a fiú befejezte a mondandóját.
-          Szerinted viccelnék ilyennel? – döbbent meg Zayn teljesen.
-          Szerintem Lena nem titkolta volna el előlem, ha lenne bármi ilyesmi a háttérben. Úgy állítod be, mintha ő azt akarná, hogy vak maradjak.
-          Scarlett... Lena azért nem mondta el, mert már az összes félretett pénzét elköltötte a kezelésedre, ez a műtét pedig nagyon drága.
-          Ó, értem. És akkor te most elmondtad, hogy akár, esetleg, ha milliomos lennék, még vissza is kaphatnám a látásom. Hát kösz szépen Zayn.
-          Jézus, dehogy! Scarlett, nekem nagyon sok pénzem van, meg sem kottyanna egy ilyen műtét kifizetése, csak mond, hogy szeretnéd, és én…
-          Nem! – csattant fel Scarlett idegesen – Mégis minek nézel te engem? csak pár hónapja ismerlek, nem fogom hagyni, hogy a műtétemre költsd a pénzed!
-          De nekem ez tényleg semmiség és…
-          Zayn, kérlek, szeretném, ha most távoznál – állt fel Scarlett, hangja már halk volt és nyugodt.
-          De…
-          Most! – csattant fel ismét, majd csendben állva várta meg, ahogy Zayn egyetlen szó nélkül felállt, felkapta a táskáját, majd lassú léptekkel kiment a szobából. Scarlett abban a pillanatban, hogy Zayn becsukta maga mögött az ajtót, remegni kezdett, szeméből könnyek törtek elő, térdre esett, majd végül a lábait felhúzva magához hagyta, hogy a pánik egyik pillanatról a másikra eluralkodjon rajta.

Mikor Zayn belépett a nappaliba, három szempár nézett egyből felé. Zayn megtorpant, fejéről lerázta a zavartságot, és kérdő mosolyt küldött a kanapén félszegen ülő Liam felé.
-          Scarlett? – húzta fel a szemöldökét Lena, érdeklődve pillantva Zayn mögé.
-          Bent van – intett a háta mögé Zayn, majd megköszörülte a torkát, hogy hangja ne tűnjön annyira zaklatottnak.
-          Történt valami? – siklott rá egyből Lena tekintete, szeméből aggódás és enyhe fenyegetés sütött.
-          Nem, csak… - legyintett Zany ismét, majd kezével beletúrt a hajába – Lehet, hogy csináltam valami hatalmas ostobaságot.
Lena nem kérdezett többet, csak azonnal felpattant, és Sashával, valamint Liammel a háta mögött indult meg Scarlett szobája felé. Csak Zayn előtt állt meg egy pillanatra.
-          Takarodj innen – suttogta szinte hangtalanul, Zayn mégis úgy érezte, mintha a képébe ordítottak volna. Lena ezek után tudomást sem vett róla, csak Scarlett szobájához lépett, és feltépte az ajtót. Amint meglátta a földön kuporgó Scarlettet, egyből leguggolt hozzá, átkarolta, és hagyta, hogy Scarlett rácsimpaszkodva még erősebben sírni kezdjen, mint addig. Az ajtóban álló Sasha és Liam összenéztek, nem igazán tudták, hogy most mégis mit tehetnének. Lena ritmikusan simogatta Scarlett vállát, és közben halkan csitítgatta, de Scarlett mintha meg sem hallotta volna, csak még erőteljesebben zokogott, és úgy tűnt, nem képes abbahagyni. Végül mégis mintha kicsit lenyugodott volna, erőtlenül eltolta magától Lenát, és megtörölve az orrát beszélni próbált.
-          Mond, hogy nem igaz…
-          Mégis mi? Miről beszélsz, Scar? – kérdezte Lena összezavarodva, majd mikor meghallotta a bejárati ajtó csöngetését, csak segítségkérően pillantott Liam felé, aki vette a lapot, és elment ajtót nyitni. Amúgy sem nagyon akart zavarni, tudta hogy ez most egy intim pillanat, amihez neki tulajdonképpen semmi köze. Mégis, a fulladozó, szinte önkívületi állapotban levő Scarlettet meglátva földbe gyökereztek a lábai.
-          A… a műtét – nyögte ki végül akadozva, szemeit összeszorítva fordította kipirosodott és kissé feldagadt fejét Lena felé. Lena egy pillanatra megdöbbent, majd száját eltátva küldte el magában Liamet és Zaynt is melegebb égtájakra. Mégis hogy képzelték!? Scarlettnek viszont nem kellett sok idő, hogy megértse Lena hallgatását, a következő pillanatban ismét rátört a visszafoghatatlan zokogás, és mit sem törődve a kétségbeesetten utánakapó Lenának, a falba kapaszkodva feltápászkodott, és lehajtott fejjel, a sírástól dülöngélve indult ki a szobából.
-          Scarlett! – pattant fel Lena ijedten, kikerekedett szemeiből üvöltött az aggódás.
-          Hagyj békén – fordult vissza Scarlett félig, hangja akármennyire is elfúlt volt a sírástól, még így is sugárzott belőle a düh és a csalódás – Most nem akarok a közeledben lenni – nyögte még ki, majd hangja elcsuklott, és ismét bőgni kezdett.
-          Rosszkor jöttem? – Harry hangja rekedt volt és halk, és bár Liamhez szólt, Scarlettet ez ekkor mégsem érdekelte túlzottan. Fogalma sem volt arról, hogy mit csinál, nem gondolkodott, ösztönből cselekedett, és bár maga sem tudta, hogy miért, szinte azonnal elindult a hang irányába. Harry, amint megpillantotta a botladozva felé haladó, kisírt arcú Scarlettet, határozottan elindult felé, majd mikor odaért hozzá, védelmezően átkarolta őt. Scarlett azonnal beletemette könnyáztatta arcát Harry vastag pulóverébe, aki nem törődve a szobában állók döbbent pillantásával csendben simogatta Scarlett haját az egyik kezével, míg a másikkal továbbra is erősen tartotta őt. Scarlett lassan megnyugodott, bár néha még felcsuklott, és remegni kezdett a sírástól, a pánikrohama mégis elmúló félben volt, Harry pedig, mikor ezt észrevette, egy apró puszit adott a feje búbjára. Scarlett mély lélegzetet vett, kissé eltolta magát Harrytől, majd mielőtt elindult volna a fürdőszobába megmosni az arcát hideg vízzel, ajka féloldalas mosolyra húzódott.
-          Köszönöm – suttogta szinte némán, majd otthagyta az összeráncolt szemöldökkel álló Harryt, és elmenve a döbbenten álló Liam és Lena mellett becsoszogott a fürdőszobába. Sasha unottan ült a kanapén, és egy női magazint lapozgatott, miközben időről időre gyilkos pillantást vetett az éppen hajába túró Harry felé. Lena pillantása kétségbeesett volt, és egyszerűen nem tudta hogy hogy kéne reagálni erre a helyzetre. Végül, mikor megérezte a vállán Liam érintését, eljutott a tudatába, hogy hogyan is történt mindaz, ami megtörtént, és egyetlen szó nélkül csak egy lesújtó pillantást vetett Liam felé. Liam erre nem szólt semmit, csak az ajkába harapott, és épp mikor nyitotta volna a száját, hogy magyarázkodni kezdjen, Lena elsétált mellette, és bement a fürdőszobába, hogy ránézzen a fejét hideg víz alá tartó Scarlettre.
-          Hát haver – lépett Liam mellé Harry, majd egy másodpercnyi tétovázás utána a fiú vállára tette a kezét, és megértően a szemébe nézett – Ezt elbasztad.
Liam egy pillanatig idegesen méregette Harryt, majd elrántva a vállát minden további nélkül kisétált a házból. Harry sóhajtva nézett utána, majd Sasha felé pillantva küldött felé egy szomorú mosolyt. Sasha viszont csak egy gyilkos pillantással ajándékozta meg, majd visszatemetkezett az újságjába. Harry még várt pár pillanatot, hátha azalatt az idő alatt Lena visszatér, és tájékoztatja a dolgok állásáról, de mikor rájött, hogy ez nem fog megtörténni, és hogy ebben a házban mindenki számára nem kívánatos vendég, egy sóhajtás kíséretében ő is kisétált a házból, egyenesen a vakító, januári napfénybe.