"We all have stories,
we'll never tell."
A következő pár hét eléggé egyhangúan telt a három lány számára. Minden egyes reggel leültek a konyhába, mosolyt erőltettek az arcukra, és igyekeztek a lehető leggyorsabban bekanalazni a müzlijüket, hogy visszatérhessenek a szobájukba, és ne kelljen azt tettetniük, hogy jól vannak.
Scarlettben forrongott a düh, nemcsak Lena, hanem saját maga, sőt az egész világ ellen is. Az már csak hab volt a tetején, hogy még Harry sem kereste, hiszen így megakadt a tervében is.
Lena ideges volt, sértődött, és tehetetlen. Szabályosan letargiába esett, amit csak erősítette a nemrég talált munkahelye folytonos monotonitása.
Sasha minden egyes reggel sírva ébredt. Máskor kifogástalan külseje most szakadt és ápolatlan volt, elbűvölő modora teljesen eltűnt. Ha az ikrek nem laktak volna nála, ahhoz sem vette volna az erőt, hogy egyáltalán felkeljen reggelente.
Ha nem volt muszáj, ki sem mozdultak a házból, még Scarlett is hanyagolta a szokásos reggeli, és délutáni sétáit, helyette merev háttal, öl be tett kézzel ült az ágya szélén.
Ezért is volt, hogy mikor egy fagyos, hófedte szombat délutánon csengettek, mindhárman egyszerre emelték fel fejüket egy pillanatra. Ezek után Scarlett ismét lehajtotta a fejét, hagyva, hogy a haja eltakarja arcát, Lena pedig szemével követte Sasha mozdulatait, amíg el nem tűnt a látóhatárból. Scarletten kívül még mindkét lány pizsamában volt, ő is csak azért volt átöltözve, mert aznap éjjel szinte semmit nem aludt, így korán felkelt, és vastag melegítőt húzott.
Sasha arcán egy pillanatig átfutott a döbbenet, mikor kitárva az ajtót meglátta a küszöbön állókat.
- Segíthetek? – húzta fel a szemöldökét, miközben karjait összefonta a mellkasa előtt. Tőle alig fél méterre Danielle és Eleanor összenézett, és látszott rajtuk, próbálnak úrrá lenni a döbbenetükön.
- Nos, nem tudom, hogy te segíthetsz-e, mindenesetre mi Sashát, Scarlettet, és Lenát keressük, ha esetleg valamerre erre járnának… - Sasha arcán apró mosoly jelent meg.
- Az attól függ, hogy mi ügyben keresitek őket – dőlt neki az ajtófélfának.
- Abban az ügyben, hogy egy kicsit kirángassuk őket a négy fal közül, mondjuk egy karácsonyi vásár keretében – húzta fel finom ívű szemöldökét Eleanor.
- Bár igazából – vette át a szót Danielle -, nem is tudom, hogy miért mondjuk azt, hogy van választási lehetőségük. Jönnek velünk és kész. Szóval mond meg nekik, hogy fél óra múlva készüljenek el. És ha esetleg te jönnél el… Nos, akkor mi fogunk rólad gondoskodni - kacsintott Sashára, aki erre csak halványan elmosolyodott, majd végignézte, ahogy a két lány hangosan nevetgélve egyre távolabb sétált az ajtótól, és kicsúsztatott a zsebéből egy száll cigarettát. A következő pillanatban Lena jelent meg mellette, és tompán csillogó szemmel figyelte Sasha mozdulatait.
- A dohányzás árt az egészségnek – biccentett felé, majd ő is rágyújtott egy mentolos cigarettára – Mire kárhoztattunk?
Sasha lassan kifújta a füstöt, végigsimított libabőrös karján, majd körülnézett a hófedte, csendes utcán. Csak ezután válaszolt.
- Fél óránk van elérni, hogy embernek nézzünk ki. Utána mehetünk vásárba.
Lena szemével követte az utcában lassan haladó férfi lépteit. Rajta kívül néptelen volt a környék.
- Remek.
Nos, úgy tűnt, a három lánynak született
tehetsége volt arra, hogy fél óra alatt ne csak felöltözzenek, de egy
bombabiztos maszkot is tegyenek az arcukra, amely bárkit képes meggyőzni, hogy
ők bizony tökéletesen boldogok.
A jeges szél szinte késként fúródott bele Lena arcába, aki kesztyűs kezével belekarolva Scarlettbe haladt a szállingózó hóesésben. Előttük Danielle és Eleanor haladt Sasha társaságában, míg mögöttük Louis és Liam lépkedett fel-felnevetve, akik úgy döntöttek, csatlakoznak barátnőikhez.
- Lena…
Scarlett hangja halk volt, és Lena egy pillanatig azt hitte, csak a szél sikításába képzelt bele húga hangját. Majd mikor oldalra nézve látta, hogy Scar felé volt fordulva, megszorította vékony, törékeny karját, amibe indulásuk óta kapaszkodott.
- Baj van?
Scarlett a szabad kezével kisimított egy kósza tincset az arcából, majd halványan elmosolyodva megrázta a fejét.
- Hogy néz ki?
Lena arcán meglepődés látszott. Scarlett soha, egyetlenegyszer sem kérte még, hogy írja le neki, hogy néznek ki a dolgok körülötte. Bár ő természetesen ettől függetlenül sokáig elmondta neki kérés nélkül is, de utána Scarlett órákig, sőt néha napokig nem beszélt vele. Így hát Lenának kellett pár másodperc, hogy összeszedje a gondolatait. Majd felemelve a fejét jobban körülnézett, és igyekezett megragadni azokat a dolgokat, amiket a húga is egyből észrevenne. Úgy döntött, a kisebb dolgoktól fog haladni a nagyobbak felé.
- Sasha előttünk sétál Eleanor és Daniel között. A haja hosszabb, és sötétebb mint régen volt, és akármennyire is mínusz fokok repkednek, ő csak azért is a csinos szövetkabátjában didereg – hiszen ismered. És ha nem vigyáz, nemsokára orra fog esni a magassarkú csizmájában. Mellette a két lány már melegebben van felöltözve, kötött cuccokban vannak, és az orrukon kívül nem is látszik ki semmijük. Mögöttünk Liam sétál Louis-val, és ugyan szerintem mindketten megfagynak, véletlenül sem mutatnák ezt ki. Hiszen tudod, ők kemény csávók. Pedig az orrukat kicsípte a hideg, ahogy mindenki másét is, és mindig vicces látni, ahogy a hatalmas fehérségből csak egy vörösen világító orr tűnik ki. Most érkeztünk meg a vásárhoz, és nagyon sokan vannak itt. A fabódékra, és a mellettük levő utcai lámpákra fehér égősorokat tettek, hogy ünnepi hangulatot adjanak az egésznek, ami a vidám arcokból ítélve sikerült is nekik. Ha beleszagolsz a levegőbe, érezni fogod a forralt bor, és a mézes kalács különleges, karácsonyi hangulatot idéző illatát. Az emberek többsége kedvesebb mindenkivel, de persze most is van, aki csak unott arccal, senkire sem tekintettel átvág a tömegen, hogy aztán panaszkodjon egy sort a barátainak, hogy nem érit, miért ilyen népszerűek a karácsonyi vásárok. A bódék hosszú sorában láthatunk ruhaárusokat, különleges édességet árulókat, büfét, faragott áruk boltját, hobbiboltot, és igazából mindent, ami ilyenkor szokásos. Ha körülnézel az utcán, láthatod, hogy a legtöbb helyen még megmaradt a hó, bár néhol a kocsik már szürke latyakot varázsoltak belőle. A szürke házak többsége ki van világítva, és ha felnézel az égre, a korai idő ellenére millió csillagot láthatsz a tiszta, fekete égbolton.
Sasha fürkészve nézte a két, egymásra kísértetiesen hasonlító lányt, és halványan elmosolyodott, mikor Scarlett megragadta Lena kezét, majd szorosan megszorította. Csak ezután vette észre, hogy Lena válla görcsösen rázkódott, és hogy a lány arca nedvesen csillogott az utcai lámpa tompa fényében.
- Sasha, hahó – Eleanor kesztyűs kezével integetett Sasha arca előtt, aki ekkor ijedten összerándult, és meglepődve nézett a két lányra.
- Bocs, mondtatok valamit? Elbambultam – mosolyodott el kínosan, miközben igyekezett még véletlenül sem újra az ikrek felé nézni. Eleanor elnéző mosolyt küldött felé, majd kezét a vállára tette.
- Nem tudom mi van veletek, de ne aggódj miattuk. Tudom, hogy idősebb vagy náluk, de nagy lányok már. Megoldják maguktól.
Sasha ajkába harapva nézett egyik lányról a másikra, majd bólintott egy aprót.
- Tudom, csak nehéz megállni, hogy ne avatkozzak bele. Olyan törékenyek…
- Na jó, elég ebből a búvalbélelt hangulatból, ideje kikapcsolódni – vigyorodott el Danielle, majd matatni kezdett a táskájában, míg végül előkapta onnan a pénztárcáját – Úgyhogy most mindannyian a vendégeim vagytok egy forralt borra, utána pedig szépen elvásárolgatunk, miközben csak és kizárólag vidám témákról beszélgetünk. Na, ki van benne?
- Én mindenképp – vigyorodott el Sasha, miközben körülnézett a többieket kutatva.
- Ki nem hagynánk – lépett egy lépéssel közelebb Louis, majd Eleanort magához húzva adott egy puszit az arcára.
- Na és ti, lányok? – mutatott rá Danielle Lenáékra, akik kézen fogva léptek oda éppen a társasághoz.
- Miért ne? Néha kell egy kis kikapcsolódás, mosolyodott el Lena, és igyekezett nem tudomást venni arról a tényről, hogy Scarlett kezének szorítása egyre erősödött.
- Hát akkor induljunk – kiáltott fel Danielle, majd céltudatosan elindult az egyik büfé felé.
- Nem lesz gond? – suttogta Lena úgy, hogy csak Scarlett hallja, mikor a többiek már elindultak Danielle után.
- Miért lenne gond? – mosolyodott el Scarlett, és abban a pillanatban így is gondolta. Lena megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd Scarlettet maga után húzva elindult a többiek után. Csak akkor torpant meg egy pillanatra, mikor az előttük haladó Liam hátrafordulva rámosolyogott. Az a mosoly volt ez, ami közös titkot rejtett, és Lenában egy pillanatra megállt az ütő. Félt, hogy valaki megláthatta. Nem akarta, hogy titkukat bárki is megtudja, és úgy érezte, minimum egyszer még beszélnie kell Liammel, hogy ezt vele is tisztázni tudja.
Zayn, Niall és Harry az utóbbi lakásában ültek egy süppedős fekete bőrkanapén, és bár előttük két doboz pizza gőzölgött, mégsem nyúlt egyikük sem a kajához. Zayn ujjaival a térdén dobolva figyelte a vele szemben levő faliórát, és igyekezett pillantásával rávenni a mutatókat, hogy ha csak egy kicsit is, de haladjanak gyorsabban. A kanapé másik szélén Harry ült lábait felhúzva magához, állát a térdére támasztva. Mutatóujjával a fejében szóló zene ütemével dobolt a lábfején, miközben szemit lehunyva gondolkodott.
- Dugtatok már kétfejű lóval? – Niall feje komoly volt, szemöldökét összeráncolta, és lopva mindkét fiúra rásandított. Mikor nem reagáltak, sóhajtva feltette a lábát az asztalra, ezzel kissé arrébb lökve a pizzásdobozokat, fejét pedig hátrahajtva a kanapé háttámlájának döntötte. Majd megismételte a kérdést – Dugtatok már kétfejű lóval?
Harry szemei kinyíltak, majd arca a kifejezéstelenből lassan értetlenbe változott át. Niall lehunyta a szemét, így nem láthatta ifjú Harold órák óta levő mozdulatlanságából való felébredését.
- Dugtatok már kétfejű lóval? – hangja unott volt, és Harry szemöldöke egyre magasabbra szökött. Anélkül, hogy hozzáért volna Niall-hez, mutatóujjával megbökte Zayn vállát, aki erre hirtelen megrázta a fejét, majd ráemelte a tekintetét. Harry mutatóujját most a szája elé helyezte, majd fejével Niall felé bökött.
- Dugtatok már kétfejű lóval?
Zayn szemei kikerekedtek, válla megrándult a visszafojtott nevetéstől. Kérdőn nézett Harryre, aki csak felhúzta a vállát és megrázta a fejét, jelezve hogy fogalma sincs róla, mi folyik itt. Továbbra is vigyorogva figyelték a szabályos időközönként felcsattanó Niallt, és türelmesen várták, vajon mikor veszi észre, hogy ők is fent vannak.
- Dugtatok már kétfejű lóval, a rohadt életbe is? – ült fel hirtelen Niall hangját felemelve, majd döbbenten nézett a két fiúra, akikből most egyszerre tört ki a röhögés. Niall egy pillanatig pislogva nézett rájuk, majd ő is elnevette magát. Miután mindhárman elcsendesedtek, a szőkeség megigazította a sapkáját, és ismét hátradőlt.
- Egyébként nem vicces. Körülbelül fél órája kérdezgetlek titeket, de ti egyszerűen meg sem hallottátok amit mondok. Mégis mi az isten van veletek?
Zayn és Harry egy pillanatra összenéztek, majd elkapták a tekintetüket. Harry zavartan kapott a tarkójához.
- Áhh, csak ez a csönd…
- Igen, fura, hogy nincs itt Louis.
- Meg Liam sem papol nekünk a hülyeségeiről…
- És egyébként is, még nem vettem ajándékot a húgaimnak…
- Tényleg, hol is vannak Louisék? – Harry most felnyitotta az egyik pizzásdobozt, és mindenki kezébe belenyomott egy szeletet.
- Biztos Eleanorékkal vannak valahol – vonta meg a vállát Zayn, majd beleharapott a pizzájába.
- Igen, de… mégis hova mehettek? És mi miért poshadunk itt? – Harry összeráncolt szemöldökkel figyelte a nyúlós sajtot a pizzáján, majd megvonta a vállát, és ő is enni kezdte. Zayn ekkor megállt egy mozdulat közepén, és tekintetét a csendesen majszoló Niallre emelte.
- És miért érzem én úgy, hogy közülünk valaki mégiscsak tudja, hogy merre vannak? – húzta fel a szemöldökét, mire Niall állkapcsa megállt rágás közben, szemei pedig alig érzékelhetően kikerekedtek.
- Mi van ember? Hát én kérdeztem, hogy hol vannak! – emelte fel a hangját Harry, mire Zayn megforgatta a szemét.
- Nem rád gondoltam, te idióta – mondatát megkoronázta egy szalámi darab elhajításával, ami egyenesen Harry hajában ért földet – Szóval Niall, mit is tudsz te? – hajolt most hozzá közelebb.
- Én…én…én… Azt mondták, hogy most nem szeretnének társaságot, és…
- Niall – hajolt hozzá Zayn még közelebb – Ne akard, hogy bevessem a nehéz tüzérséget.
- Én… Zayn, nem tudom miről beszélsz – rázta meg a fejét zavartan, miközben kezeit az arca elé emelte.
- Te akartad – vigyorodott el Zayn ördögien, majd mielőtt még elmenekülhetett volna, rávetette magát Niallre, és csikizni kezdte. Mindeközben Harry vett magának egy újabb szelet pizzát, és jóízűen beleharapott.
- Ne… ne már… Zayn, hagyd abba! – Niall alig kapott levegőt, és miközben röhögött, próbálta lelökni magáról Zaynt, nem sok sikerrel – Oké-oké, feladom! – Zayn ebben a pillanatban megállt, és továbbra is Niallen terpeszkedve kíváncsian hajolt közelebb hozzá.
- Hallgatlak.
- A karácsonyi vásárba mentek Lenáékkal együtt – hadarta el Niall, majd Zaynt lelökve magáról felkapta a már kinyitott pizzás dobozt, és azzal együtt elfutott. Zayn egy pillanatig még a földön ülve nézett utána, majd megvonta a vállát, és visszaült a kanapéra.
- Szerinted visszajön még? – nézett Harry az ajtó felé.
- Csak ha elfogyott a pizzája – pillantott rá Zayn, majd a fogashoz lépve leakasztotta onnan a kabátját, és belebújt.
- Te meg mit csinálsz? – húzta fel a szemöldökét Harry, továbbra is a kanapén ülve.
- Öltözöm. Neked sem ártana. Kint hideg van – húzta fel a szemöldökén Zayn, miközben a fekete sálját tekerte a nyaka köré.
- Miért, hova megyünk? – állt fel lassan Harry, miközben kezét ökölbe szorítva próbált uralkodni magán.
- Meglátogatjuk a mikulást. Na szerinted? – forgatta a szemét Zayn, majd megállt egy helyben és Harryre nézett – Tudom, hogy oda akarsz menni.
Harry arcán érzelmek sokasága tükröződött, bár leginkább a zavarodottság látszódott meg.
- Igen, de… Te miért is akarsz menni? – ráncolta össze a szemöldökét, miközben ő is levette a kabátját a fogasról. Zayn egy pillanatra ledermedt, majd lazaságot erőltetve magára válaszolt.
- Rég nem láttam Scarlettet – vonta meg a vállát, de bele kellett dugnia a kezét a kabátzsebébe, hogy ne látszódjon hogy remeg.
Harry fürkésző tekintettel nézett a barátjára, majd megvonta a vállát, és elordította magát.
- Niall, elmentünk! A pizzánkat megeheted, a laptop az ágyamon, a DVD-k meg tudod hol!
- Oké, Scarlett, én megvettem mindent, amit szerettem volna, most már visszamehetünk a többiekhez, ha gondolod – mosolyodott el Lena, miközben végigsimított húga karján. Scarlett bólintott, majd továbbra is zsebre tett kézzel, és lehajtott fejjel hagyta, hogy Lena belé karolva maga után húzza.
- Hát itt vagytok! Nézzétek kik koslattak utánunk – vigyorgott rájuk Danielle, majd fejével a kínosan álldogáló Harry, és a Scarlettet megpillantva elvigyorodó Zayn felé bökött.
- Még mindig csak erre jártunk – vetette oda Harry, Lena pedig ebben a pillanatban érezte, ahogy Scarlett karja megfeszült.
- Helló, szöszi, rég láttalak – lépett közelebb hozzájuk Zayn, mire Scarlett elengedte Lena kezét, és elmosolyodott.
- Én is Zayn, én is… - húzta fel a szemöldökét, és bár rajta kívül mindenki lefagyott egy pillanatra, Scarlett csak jóízűen felnevetett.
Annyira törékenynek érezte magát, mint még soha életében.
És pont ezért akarta megmutatni mindenkinek, hogy ő mennyire erős.
Hogy még véletlenül se jusson eszébe senkinek összetörni őt.
- Oké, akkor ki akar enni valamit? Mi már éhen halunk – nézett körbe Eleanor, miközben még közelebb lépett a vállát átkaroló Louis-hoz.
- Mehetünk – lépett hozzájuk Danielle, Liamet maga után húzva.
- Lassan már semmit nem hallok a gyomrom korgásától – mosolyodott el Sasha, majd hozzájuk lépett.
- Mi most ettünk pizzát, szóval szerintem kihagyjuk – vonta meg a vállát Harry, mire Zayn bólintott egyet.
- Lányok? – pillantott hátra Sasha.
- Én most jól vagyok. Scar?
- Nem, kösz, menjetek csak – rázta meg a fejét.
Mind a négyen csak akkor vették észre, hogy csak ők maradtak, mikor a többiek már látótávolságon kívülre kerültek.
- Oké, akkor… ki hova akar menni? Mi igazából már bevásároltunk, de ha gondoljátok… - Lena zavarban volt, és legszívesebben sarkon fordult, és hazafutott volna, hogy aztán egy vastag takaróba burkolózva leüljön megnézni valami idióta vígjátékot, hogy feldobja a kedvét. De ez nem igazán volt lehetséges.
- Inkább csak sétáljunk. Nekem úgy sincs kedvem vásárolni. Harry?
- Mehetünk – bólintott szórakozottan, majd kezeit zsebre dugta, és igyekezett feltűnésmentesen végignézni Scarletten.
- Oké, akkor… menjünk…
Csendben haladtak az egyre csökkenő tömegben, lábuk alatt ropogott a frissen hullott hó. Mindannyian a gondolataikba mélyedtek, bár ezek eléggé különböztek egymástól.
- Úristen – torpant meg hirtelen Lena egy kirakat előtt, kezével megakadályozva, hogy a többiek tovább haladjanak.
- Mivan? Mi történt? – Scarlett hangja ijedt volt, ami nem csoda, hiszen fogalma sem volt róla, hogy mi történik.
- Te jó ég, ez a bolt! Ez volt az, amit egyszer régen sikerült megtalálnom, aztán soha többé. Valaki jöjjön velem! – Lena arca kipirult az izgalomtól, szemei csillogtak, és Scarletten kívül senki nem értette, mi ez a hirtelen hangulatváltozás. Lena viszont nem figyelt a körülötte levőkre, így megragadta a hozzá legközelebb álló ember karját, és egészen egyszerűen berángatta az apró üzletbe. Harry kikerekedett szemekkel állt, és pislogva nézett a helyre, ahol alig pár másodperce még Zayn állt nyugodtan. Aztán Scarlette nézett, aki viszont csak magában mosolyogva állt. Hiányzott már neki ez a Lena, aki hirtelen, kiszámíthatatlan, és aki mindig feldobja az ember napját. Nem várta meg, hogy Harry megszólaljon, úgyis tudta, hogy ő állt előtte, de nem volt kedve beszélgetni. Így hát csak továbbindult, zsebre tett kézzel, és hallgatta, ahogy Harry léptei fokozatosan rendeződnek, majd végleg az övéihez igazodnak. Csendben sétáltak, Scarlett sejtette, hogy Harrynek sem volt kedve a felesleges fecsegéshez.
Egyetlen pillanat kellett csupán ahhoz, hogy minden megváltozzon.
Scarlett megtorpant, napszemüvege alatt szemei kikerekedtek, s száját néma sikításra nyitotta. Bármit megtett volna azért, hogy ne ott, és ne akkor történjen vele ez, de tudta, már elkésett. A dolgok kicsúsztak az irányítása alól.
- Hiányoztam? – Scarlett fejében a hang erősebben szólt, mint valaha, bár még mindig csak suttogás volt, Scarlett térdeiből pedig egyszerűen kiszállt az erő.
Harry zavartan pillantott oldalra Scarlettre, mikor megtorpant, majd fokozódó döbbenettel figyelte Scarlett egyre sápadtabb arcát.
- Hé, jól vagy? – lépett hozzá közelebb, Scarlett pedig pont abban a pillanatban esett össze. Harry csak gyors reflexeinek köszönhette, hogy még épp idejében el tudta kapni a lányt, de legnagyobb megdöbbenésére Scarlett csöppet sem ájult el. Sőt. Teste megfeszült, és ugyan nem beszélt, Harry mégis hallotta halk motyogását. Zavart volt, és nem tudta, mégis mit csinálhatna, nem tudta, mi történt vele, hogy ez gyakori-e, vagy csak egyszeri eset. Átfutott az agyán, hogy kihívja a mentőket, de aztán csak inkább a mellettük levő padhoz lépett, és lassan, óvatosan letette rá Scarlettet, majd ő is leült. Fürkészve nézte az össze-összeránduló lányt, aki láthatóan nem tudta, hogy mit tesz, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve közelebb hajolt hozzá, és szorosan átölelte. Érezte, ahogy Scarlett teste még jobban megfeszült, majd hangos sírás hangja csapta meg.
- Mire vársz még? Minek vagy egyáltalán itt? Nem látod, hogy mindenki milyen boldog lenne nélküled? Jobban tennéd, ha… - Scarlett nem értette, mi történik vele, csak azt tudta, hogy most az a hang hirtelen félbeszakadt, őt magát pedig mintha valami felrántotta volna a sűrű, fekete vízből, amiben eddig fulladozott, a felszínre. Nem értette, hogy mi történt, csak a megkönnyebbülést érezte. És az arcán végigfolyó könnycseppeket. Aztán hirtelen megérezte a köré fonódó szoros karokat, és orrát megcsapta az ismerős illat. Lassan, fokozatosan egész lényét megmagyarázhatatlan nyugodtság járta át, olyan, amit már évek óta nem érzett. Olyan, amit már a balesete óta nem érzett.
- Harry…- szólalt meg halkan, majd minden erejét összeszedve eltolta magát a fiútól, ezzel eltüntetve az eddig körülötte lebegő buborékot, és ismét engedte, hogy eddigi gondolatai visszaférkőzzenek a fejébe – Megtennéd, hogy ez… hogy ezt nem mondod el senkinek? – nyögte ki végül zavartan, miközben idegességében ökölbe szorította a kezét.
Harry meglepett volt, ráadásul még mindig nem ébredt fel a kezdeti sokkból, és milliónyi kérdése lett volna Scarletthez, de érezte, tudta, hogy azokra akkor sem kapna választ, ha órákig ismételgetné őket. Viszont azt már sejtette, hogy e mögött az egész mögött egy elég komoly dolog állhat, és úgy érezte, Scarlettnek jogában áll eldönteni, hogy ki tud erről, és ki nem.
- Becsületszó – bólintott, majd fejét oldalra kapva minden erejét latba vetette, hogy az előbb történtek ne látszódjanak meg rajta, hiszen Lena és Zayn mosolyogva álltak meg előttük, és Lena izgatottan kezdett el magyarázni valamiről. De igazából se Scarlett, se Harry nem figyeltek rá. Harry még mindig próbálta rendezni a gondolatait, bár már sejtette, hogy erre majd csak éjszaka lesz lehetősége.
Scarlett pedig… Nos, ő próbálta felfogni azt a tényt, hogy Harry az előbb megmentette az életét.
