"She says she doesn't care,
but her eyes tell a different story."
Harry a hálószobájában feküdt, egy fehér paplannal félig betakarózva, ami alól kilátszott meztelen mellkasa. A kora hajnali tompa napsugár halvány fényt vont a szobára, ami csak még inkább kiemelte az amúgy is hatalmas káoszt, ami a helységben uralkodott. Harry a hátán feküdt, kezeit a tarkója alá téve, és éberen bámulta a plafont. Maga sem tudta miért, de rossz előérzete volt. Talán túl sok pizzát evett előző este? Nem, ez még szerinte is hülyeség volt. Mikor mellette megmozdult a takaró, hirtelen összerezzent, és lehunyva a szemeit alvást színlelt.
- Hiába próbálkozol, úgyis tudom, hogy ébren vagy, nagyfiú – hallotta meg maga mellett a már jól ismert mézes-mázos hangot.
- Bocs, Sasha, de most nagyon nincs kedvem beszélgetni – fordult el tőle, és őszintén reménykedett, hogy a lány most az egyszer nem makacsolja meg magát.
- És mióta is érdekel az engem? Na ki vele, mi baj?
- Honnan veszed, hogy bajom van?- fordult vissza a hátára sóhajtva.
- Ó, nem is tudom, Harry. Végül is, mióta is ismerlek? Áá, csak úgy három éve. Ez alatt nyilván nem tudtalak kiismerni. Pláne úgy, hogy minden egyes éjszakát, amit itthon vagy, együtt töltöttünk.
- Nem mindet. Volt, hogy mással voltam – nézett rá a lányra kissé sértődötten, és mint általában, most is először a hatalmas, hullámos hajkoronáját látta meg.
- Ne most védd a büszkeségedet, édes. Na, halljam mi böki a csőröd?
Harry elgondolkozva nézte a lányt, aki most is, mint mindig, mikor baja volt, csillogó szemmel fordult felé, és látszott, segít, ha tud. Ilyenkor mindig elgondolkozott azon, hogy ők tulajdonképpen miért is nem járnak még? Hiszen, évek óta szeretők, és mindketten tudják, hogy ha baj van, akkor nem csak éjszaka számíthatnak egymásra. Megrázta a fejét, és igyekezett rendezni a gondolatait, de a helyzet az, hogy erre még így is szívesebben gondolt, mint a valódi problémájára.
- Louis-val csúnyán összevesztünk tegnap – bökte végül ki.
- Már megint? – húzta fel Sasha finom ívű szemöldökét. Kicsit unta már, hogy ez a két srác a legapróbb semmiségeken is képes volt összeveszni, ami után mindig neki kellett fölkapargatnia Harryt a földről.
- Igen, de már arra sem volt méltó, hogy bocsánatot kérjen. Pedig ő volt a hibás – csattant fel hirtelen, amitől valószínűleg mindenki összerezzent, majd hátrébb húzódott volna, Sashán kívül. Ő már ki volt képezve Harry hangulatváltozásaiból.
- Mint mindig – bólintott helyeslően, és igyekezett a lehető legkevésbé feltűnően szarkasztikus lenni.
- Könyörgöm, csak Eleanort kezdtem el csipkedni, tudod, hogy mindig is imádtam piszkálni azt a lányt. Erre felkapta a vizet, és elkezdett velem ordítozni, hogy hagyjam már békén a barátnőjét, és hogy folyton mindenkinek csak a rosszat akarom.
- Ami körülbelül igaz is – bólintott Sasha.
- Jó, de most nem erről van szó – forgatta meg a szemeit Harry.
- Nézd, a legjobb az lenne, ha nem törődnél ennyit Louis-val. És nem, nem úgy értem, hogy töltsetek együtt kevesebb időt, csak úgy, hogy kéne valami más, amire koncentrálni tudnál.
Harry elgondolkodva nézett újra a plafonra, majd pár perc néma csöndben telt gondolkozás után érdeklődve fordult teljes testével Sasha felé.
- Hallom, az unokanővéreid hozzád költöznek. Jó csajok? – húzogatta a szemöldökét.
- Felejtsd el, Harold – tolta el magától kissé a lány, és nagyon úgy tűnt, erről a témáról nem igazán szeretne több szót ejteni.
- De miért? – hisztizett Harry, és összeráncolt szemöldökkel ismét közelebb férkőzött Sashához.
- Mert Alenának három éve barátja van, akivel nagyon szeretik egymást, Scarlett pedig látássérült, tehát nem tudod elbűvölni az egyetlen szexepileddel, az édes kis pofiddal. Szóval nála semmi esélyed, mivel mindenki tudja, hogy amúgy egy hatalmas seggfej vagy. Ráadásul Lena még a széltől is óvja, tehát még ha el is tudnád csábítani, akkor sem lenne esélyed többre – tette helyre Sasha, majd magán erőt véve kikelt az ágyból, és a padlóról összeszedve a fehérneműjét, öltözni kezdett.
- Szeretem a kihívásokat – húzogatta a szemöldökét Harry, mire Sasha egy igen mérges pillantást küldött felé.
- Ez túl nagy falat neked, nagyfiú. És amúgy is, az unokahúgaim. Nem vagy te egy kicsit perverz?
- Azt ne mond, hogy te nem nyomulnál rá az unokabátyáimra, ha lehetőséged lenne rá – villantott felé egy pimasz vigyort, majd kissé elkomolyodott – De nem válaszoltál a kérdésemre. Szóval jól néznek ki? Csak hogy tudjam, mire számítsak – mentegetőzött, mikor Sasha csípőre tett kézzel megállt előtte.
- Hát… Lena modell, Scarlett pedig táncos volt a beleset előtt, szóval gondolhatod… - sóhajtott végül, majd magára kapta a vastag, de testhez tapadó kötött pulcsiját is.
Harry hümmögött egy pillanatig, aztán tekintetét végigvezette az immár teljesen felöltözött Sashán, aki épp a cipőjéért hajolt le, és gondolatban már sokadszorra pacsizott le magával, amiért ilyen tuti szeretőt sikerült kifognia. Ráadásul tudta jól, hogy egyikük részéről sem kötik őket össze barátságnál erősebb szálak.
- Na jó, én leléptem, mert mielőtt a lányok felkelnek, még le is kéne fürdenem, meg átöltöznöm a munkahelyemre.
- Még mindig nem értem, hogy hogy alkalmazhatnak téged egy ügyvédi irodában. Mármint, hogy nem erőszakolnak meg?
- Tudod, még nem láttál kosztümben. Tudnád, milyen visszafogottan nézek ki – kacsintott rá Harryre, aki csak mosolyogva megrázta a fejét – Jut eszembe, ma este biztos hogy nem tudok átjönni. A főnököm meghívott vacsorázni – vette fel a földről a táskáját.
- Szóval már egy héttel az után, hogy felvettek, lefekszel vele, hogy többet keress?
- Haha, nagyon vicces. Ennyire azért nem vagyok könnyűvérű nőcske. Ezt a későbbiekre tartogatom – vigyorodott el, aztán odalépve Harryhez két puszit nyomott az arcára.
- Vigyázz magadra, nagyfiú, és tudod, ha nagy gáz van, hívj nyugodtan.
- Remélem, azért erre nem kerül sor. De ne lepődj meg ha véletlen felétek tévedek, és meglátogatom az unokahúgaidat – húzogatta a szemöldökét Harold, aztán felülve az ágyon végignézte, ahogy Sasha kisétált a szobájából, és egészen addig hallgatta cipőjének hangos kopogását, amíg ki nem ért a házból.
Miután Sasha végre hazaért, lezuhanyozott, és felvette a fekete kosztümjét egy fekete magassarkúval, bement a konyhába szerezni valami reggelit. A hűtőből kivett egy doboz narancslevet, és a tegnap készült gyümölcssaláta maradékát. Az ebédlőasztalhoz leülve, elgondolkozva kortyolgatta az üdítőjét, mikor halk lépteket hallott. Felnézett, aztán mosolyogva köszöntötte a még pizsamában levő, igencsak nyúzott Lenát, aki félénken ült le mellé, és kért egy kicsit a gyümölcssalátából.
- Figyelj, Sasha, még egyszer szeretném megköszönni ezt az egészet, amit értünk tettél. Komolyan, nem tudom, mivel hálálhatnám meg…
- Leginkább azzal, ha nem köszöngeted folyamatosan. Természetes, hogy segítek, ha tudok. Ráadásul ez a ház úgyis túl nagy volt nekem egyedül, legalább veletek költözött bele egy kis élet.
- Igen, nyilván pont ilyen életre vágytál - húzta fel a szemöldökét kissé gúnyosan Lena, majd a füle mögé tűrte egy világosszőke tincsét.
- Fejezd be, vagy tényleg kidoblak titeket – vigyorgott rá Sasha, aztán felállt az asztaltól, és tányérját a mosogatóba tette – Egyébként Scarlettel mi van?
- Szerintem fent depizik a szobájában… A reggelek nála mindig nehezen indulnak.
Sasha kissé felhúzta finom ívű szemöldökét, de az órájára pillantva rájött, hogy nem igazán van ideje tovább fecsegni Lenával, így elnézést kérve felpattant, és szinte kirontott az ajtón, hogy még idejében a munkahelyére érjen.
Lena egy darabig még egy helyben ült az asztalnál, elgondolkozva ütögette a kanalát a tányérjához, aztán egyszer csak felpattant, és a húga szobájához sietett. Kopogott, de miután nem érkezett válasz, halkan benyitott.
- Nem igaz ez a lány. Komolyan nem tud a seggén maradni? – morogta, mikor körbenézve észrevette, hogy senki nem tartózkodik a helységben – Csak azt tudnám, hogy szökött ki úgy, hogy meg sem hallottam – sóhajtotta, majd visszacsukta az ajtót, és a fejét rázva, értetlenül ment el lezuhanyozni.
Zayn zsebre tett kézzel, lehajtott fejjel sétált a parkban, ahogy minden egyes reggel tette. Ilyenkor valahogy úgy érezte, hogy a fejében levő száguldozó gondolatok egy kicsit lelassulnak, és helyre tudja rakni őket. Csípős volt a reggel, nem voltak sokan a parkban. Az emberek ilyenkor általában addig maradnak otthon, ameddig ez csak lehetséges, és csak a legutolsó pillanatban mennek ki a szabadba, csak annyi időre, amennyi feltétlenül szükséges. Zayn ezzel szemben mindig is szerette ezt a reggeli borongós, hideg időt. Gondolataiból egy pillanatra kilépve felpillantott, majd ismét belemerült a saját világába. Vagyis belemerült volna, ha nem lát valamit, ami igencsak felkelti az érdeklődését. A tegnapi szőke hajú lány ugyanabban a sötét napszemüvegben, fehér bottal a kezében, mereven ült egy kopott festékű fapadon. Zayn egy pillanatig tétovázott, majd minden mindegy alapon elindult a lány felé. Előtte megállva aztán megtorpant. Nem tudta, hogyan is kezdhetne beszélgetést. A lány a következő pillanatban felé fordította a fejét, Zayn pedig a hirtelen mozdulattól kissé megrémült, mivel egyáltalán nem számított rá.
- Mit akarsz? – húzta fel a szemöldökét a lány, Zayn viszont annyira ledöbbent azon, hogy tudta, ott van, hogy megszólalni sem bírt. A lány sóhajtott, aztán ismét előrefordult – A lépteid hangja. Az illatod, ami tegnapról annyira ismerős. Kesernyés cigaretta és fanyar mentol keveréke. Valamint a személyes légtered. Elvégre te is megérzed, ha mondjuk a hátad mögött áll valaki, anélkül, hogy látnád, nem?
Zayn elgondolkodva nézte a lány sápadt, szinte már átlátszó arcbőrét, világos haját. Aztán elképedve jött rá, hogy ugyanaz a ruha volt rajta, mint előző nap.
- Nem aludtál otthon? – kérdezte végül válaszadás helyett, de csak miután kimondta, az után jött rá, hogy ez mekkora hülyeség volt. Elvégre, semmi köze hozzá.
- Tudod, nekem nem számít, hogy nappal van-e, vagy éjszaka, és nem voltam fáradt.
- Mi a neved? – tette fel végül a következő kérdését Zayn, mikor rájött, fogalma sincs róla, hogyan is nevezhetné ezt a furcsa lányt.
- Miért kérdezel ilyeneket egy ismeretlentől?
- Leülhetek? – tett egy lépést felé Zayn.
- Most kérdésekben fogunk beszélgetni? – húzta fel a szemöldökét a lány.
- Akkor ezt vehetem igennek? – mosolyodott el Zayn, majd helyet foglalt a lány mellett. Maga sem tudta, hogy miért volt annyira kíváncsi a lányra, miért foglalta le annyira a gondolatait, hogy még az sem érdekelte, hogy a zsebében a telefonja félpercenként rezegni kezdett. Percekig ültek csendben egymás mellett, a lány maga elé bámult, Zayn pedig őt tanulmányozta tüzetesebben. Valahogy annyira törékenynek tűnt számára. Jóval törékenyebbnek, mint amennyire azt a fogyatékossága szükségessé tette volna.
- Scarlett – szólalt meg végül.
- Tessék? – kapta fel a fejét Zayn, és egy pillanatig nem tudta, miről beszél.
- A nevem. Scarlettnek hívnak.
Zayn bólintott, utána pedig zavartan jött rá, hogy ezt Scarlett nyilván nem láthatta.
- Most jön az a rész, hogy te is elmondod a neved.
- Mi? Ja, igen. Zayn vagyok. Zayn Malik.
- És elmondanád, hogy miért ért az a megtiszteltetés, hogy a teljes neveddel mutatkoztál be? Ráadásul a hangszíned megváltozott, mikor a neved mondtad. Valamitől megijedtél, mégis, büszkeség sugárzott a hangodból. Minek köszönhetem ezt? Csak nem valami híres-neves popsztár mellett ülök éppen?
Zayn összezavarodva nézett rá. Nem tudta, mit válaszoljon, hiszen fogalma sem volt, hogy reagálna, ha elmondaná az igazat. Elvégre olyan gúnyos hangsúllyal mondta ki a ’popsztár’ szót.
- Hát… fogjuk rá – húzta el a száját, miközben fürkészve nézte Scarlettet, várva a reakcióját.
- És akkor miért is vagy most itt? – mosolyodott el, mire Zayn egy kicsit fellélegzett, bár maga sem tudta, miért.
- Szokásos reggeli séta. Csak aztán megláttalak és… emlékeztem rád tegnapról, hát gondoltam leülök, ha már egyszer úgyis az egyik legjobb haverom szomszédja lettél.
- Nocsak… az új szomszédom legjobb haverja egy híres szupersztárocska?
- Tulajdonképpen az új szomszédod is egy híres ’szupersztárocska’. Egy bandában énekelünk.
- Hű, ez egyre izgalmasabb. Mesélj még, mindjárt elalélok – fordult felé teljes testtel Scarlett. Zayn halványan elmosolyodott, aztán kicsit megrázta a fejét.
- Ne gúnyolódj, nem szép dolog. Nem kéne inkább hazamenned?
- Nem kéne inkább odébb szupersztárkodnod magad?- mosolyodott el Scarlett gúnyosan, aztán, miután Zayn pár másodpercig nem válaszolt, lehajtotta a fejét, és mély levegőt vett – Bocsánat, nem akartalak megsérteni. Csak nem szokásom idegenekkel beszélni. Mivel engem általában mindenki nagy ívben elkerül. Ezért is nem értem, hogy mit keresel te most itt.
- Szóval nekem is el kellene kerüljelek?
- Ezzel most csak burkoltan megkérdeztem, hogy tulajdonképpen minek is köszönhetem becses személyed társaságát.
- Már mondtam, nem emlékszel?
- Én az igazi indokra voltam kíváncsi - húzta fel a szemöldökét – De igazad van. Ideje hazamennem – állt fel, és botját előrenyújtotta.
- Elkísérlek – pattant fel Zayn, mert mégsem hagyhatta, hogy egyedül kóboroljon az utcákon.
- Kösz, de nincs rá szükségem. Köszönöm a társaságod, gondolom, nem túl sok embert tisztelsz meg vele. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy később még találkozunk, szóval addig is viszlát – intett felé a szabad kezével, majd a botját a levegőbe emelve kis félköröket leírva vele maga előtt céltudatosan elindult hazafelé. Zayn pár másodpercig ámulva bámult utána, és el sem tudta képzelni, milyen nehéz lehet így élni. Aztán végre megérezte a zsebében a rezgő telefonját, és kissé idegesen a füléhez kapta.
- Mi van már?
- Gyere a stúdióba, Paul balhézik. Most
Azzal megszakadt a vonal. Sóhajtva csúsztatta vissza a telefonját a zsebébe. Egy pillanatra még elnézett abba az irányba, amerre Scarlett eltűnt, majd hátat fordulva elindult a stúdió felé, lelkileg felkészülve egy kiadós ordibálásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése